Tűzvédelem

Tűzvédelem

tűzvédelmet sok cégvezető csak egy „szükséges rossznak” tartja. Sajnos, sokan csak akkor eszmélnek rá, hogy mekkorát tévedtek, amikor már megtörtént a baj. Az emberéletekben, anyagi javakban keletkező károk sok esetben egyáltalán nem, vagy csak részben orvosolhatóak, ráadásul a biztosítótársaságok is csak abban az esetben állnak helyt, ha az adott cég mindent megtett a tűzvédelemmel kapcsolatos jogszabályok betartása és betartatása érdekében.

A legfontosabb és az Ön cégének saját érdeke a megelőzés, legyen szó a tűzvédelmi kockázatok minimalizálásáról vagy az ellenőrzések során a hatóságok által kiszabható bírságok, szankciók elkerüléséről.

tűzvédelem – helyesebben tűzmegelőzés – tehát nem azt jelenti, hogy robbanás vagy tűz keletkezésekor megpróbálunk valamilyen oltókészülékkel, tűzcsapról tüzet oltani, hanem a tűzvédelmi jogszabályokkal összhangban, tudatosan foglalkozunk a tűz kialakulásának megelőzésével. A tűzbiztonság célja, hogy olyan állapotot hozzunk létre és tartsunk fent az épületekben, szabad tereken, amelyben egyrészt minimális az esélye a tűz kialakulásának, másrészt pedig a kialakult tűz esetén tudatosan és biztonságosan lehessen kezelni a veszélyhelyzetet.

szabályozásokat a 1996. évi XXXI. a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló törvény határozza meg, a vele kapcsolatos más tűzvédelmet érintő jogszabályokkal együtt. A magánszemélyek és vállalkozások tűzvédelemmel kapcsolatos legfontosabb írásban meghatározandó szabályozásait, épületek tűzvédelmével és üzemeltetésével kapcsolatos felülvizsgálatait a 54/2014. (XII.05.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzat határozza meg. A tűzvédelmi szabályzat készítésének feltételeit a 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet írja elő tevékenységtől és létszámtól függően. A figyelembe veendő létszámba beletartoznak az alkalmi munkavállalók, diákok és a segítő családtagok is.

A jogszabályi változások alapján (9/2015. (III. 25.) BM rendelete), vannak területek, ahol megfelelő végzettséggel rendelkező tűzvédelmi szakembert kell foglalkoztatni a cégeknek, vállalatoknak, üzemeknek és a közintézményeknek.

jogi szabályozás előírásainak történő megfelelés nem egyszerű feladat, de hozzáértésünk és tapasztalatunk révén teljes mértékben levesszük az Ön válláról a tűzmegelőzéssel, tűzvédelemmel kapcsolatos súlyos teendőket.

Hogyan segítünk Önnek?

  • Mindenekelőtt alaposan feltérképezzük az Ön cégének tevékenységével, illetve a tűzmegelőzéssel, tűzvédelemmel kapcsolatos aktuális állapotokat.
  • Összeállítunk egy személyre szabott, részletes javaslatcsomagot, mely tartalmazza a jogszabályok által megkövetelt megoldandó feladatokat.
  • Az Ön lehetőségeinek figyelembe vétele mellett konkrét ütemtervet dolgozunk ki, melyet pontosan és következetesen végrehajtva biztosítjuk az Ön cégének tűz- és bírságmentes működését.

Mit kell Önnek tennie?

Tapasztalataink szerint az Ön számára a legegyszerűbb és legbiztosabb megoldás, ha e-mailben vagy telefonon felveszi velünk a kapcsolatot, hiszen ha már a kezdetektől fogva szakértőink tanácsaira támaszkodik, rengeteg időt és energiát tud megtakarítani saját magának. A tűzmegelőzéssel, tűzvédelemmel kapcsolatos alapvető információkat, tanácsokat, tippeket Ön tőlünk díjmentesen megkapja, folyamatos együttműködés esetén pedig számos további szolgáltatásunkat is igénybe veheti.

Mit kínálunk Önnek?

A tűzmegelőzéssel, tűzvédelemmel kapcsolatos szolgáltatásaink teljes körűek, az alábbiakban a legfontosabb és leggyakrabban felmerülő feladatokról tájékozódhat.

Tűzvédelmi szaktanácsadás

A tűzvédelmi szaktanácsadás szolgáltatásunk révén Ön minden fontos tudnivalóról, teendőről idejében és
kellő részletességgel értesül, melyek révén megkímélheti cégét a tűzmegelőzéssel, tűzvédelemmel
kapcsolatos esetleges kellemetlenségektől.

Az alábbi szolgáltatásokkal állunk az Ön rendelkezésére:

  • Társasházak tűzvédelmi szabályzata
  • Tűzvédelmi oktatás
  • Hatósági ellenőrzéseken részvétel
  • Kapcsolattartás a hatóságokkal
  • Használatbavételi engedélyezési eljárásokban részvétel
  • Hatósági ellenőrzéseken részvétel
  • Telephely engedélyezési eljárásokban részvétel
  • Jogszabályban meghatározott utánvilágító táblák meghatározása, beszerzése
  • Jogszabályban meghatározott menekülési irányt jelző vészvilágítók meghatározása, beszerzése

Tűzvédelmi dokumentáció

A tűzvédelmi dokumentáció a legfontosabb alap az Ön cégének biztonságos és bírságmentes
működéséhez. A dokumentáció teljes vagy részleges hiánya, esetleg nem megfelelő minősége az egyik
legnagyobb kockázatot jelenti az Ön számára.

Vállaljuk a jogszabályokban előírt tűzmegelőzési-tűzvédelmi dokumentációk elkészítését, felülvizsgálatát, frissítését:

  • Tűzvédelmi Szabályzat
  • Társasházak tűzvédelmi szabályzata
  • Oltókészülék darabszám meghatárotzás az új rendelet szerint
  • Tűzriadó terv
  • Épületek, építmények, helyiségek kiürítés számítása (min 50 főt befogadó helyiség)
  • Szabadtéri és kiemelt szabadtéri rendezvények kiürítés számítása
  • Szabadtéri és kiemelt szabadtéri rendezvények biztonsági terv készítése
  • Engedély alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységhez
  • Tűzvédelmi szakvizsgáztatás lebonyolítása
  • Biztonsági jelzések meghatározása és helyének kijelölése
  • Tűzvédelmi dokumentáció készítése, építési engedélyekhez
  • Építészeti tervdokumentációk tűzvédelmi fejezetének elkészítése
  • Tűzvédelmi dokumentáció készítése, energetikai pályázatokhoz
  • Tűzvédelmi dokumentáció készítése, építési engedélyekhez
  • Építészeti tervdokumentációk tűzvédelmi fejezetének elkészítése
  • Tűzvédelmi dokumentáció készítése, energetikai pályázatokhoz
  • Tűzterhelés számítás (vállalati tűzoltóság meghatározásához
  • Vízhozam szükséglet számítás

Tűzvédelmi felülvizsgálatok

A jogszabályokban előírt időszakos felülvizsgálatok és mérések elvégzése kulcsfontosságú, hiszen
egyrészt ezekkel biztosíthatóak a szükséges gyakorlati feltételek, másrészt a felülvizsgálatok és mérések
eredményei a teljes dokumentáció részét is képezik.

Az alábbi felülvizsgálatok és mérések lebonyolítását vállaljuk:

  • Oltókészülék felülvizsgálata
  • Fali tűzcsapok felülvizsgálata
  • Tűzoltó vízforrások felülvizsgálata (tűzcsapok, medencék)
  • Villamos hálózat és berendezés tűzvédelmi felülvizsgálata
  • Villámvédelmi berendezés felülvizsgálata (norma és nem norma szerint)
  • Kémények felülvizsgálata
  • Vízhozam mérés, nyomásmérés (tűzcsapoknál, tűzcsapok szerelvényeinél, tömlőknél)
  • Tűzjelző rendszer felülvizsgálata
  • Hő- és füstelvezető rendszer felülvizsgálata
  • Tűzgátló és füstgátló ajtók
  • Mezőgazdasági tűzvédelmi gépszemlék
  • Társasházak tűzvédelmi szabályzata

Tűzvédelmi berendezések

A tűzvédelmi berendezések olyan épületgépészeti eszközök, amelyek feladata a tűz keletkezésének
megakadályozása, a keletkezett tűz jelzése, terjedésének megakadályozása, a tűz oltása, vagy az oltás
segítése.

Az alábbi tűzvédelmi berendezések tervezését, kivitelezését vállaljuk:

  • Sprinkler berendezések felülvizsgálata
  • Sprinkler berendezések tervezése, kivitelezése
  • Beépített tűzoltó-berendezések tervezése, kivitelezése
  • Tűzoltó vízforrások tervezése, kivitelezése (tűzcsaphálózat, tűzcsapok, medencék)
  • Tűzjelző rendszerek, illetve hő- és füstelvezető rendszer tervezése, kivitelezése
  • Tűzgátló, füstgátló ajtók elhelyezése
  • Társasházak tűzvédelmi szabályzata

Tűzvédelmi eszközök

A tűzvédelmi eszközök jelentik a tűzvédelem legfontosabb gyakorlati vonalát, hiszen ezek az eszközök
hivatottak megóvni az Ön anyagi javait és munkatársainak testi épségét.

Segítünk Önnek a legjobb beszerezési források felkutatásában, az alábbi tűzvédelmi eszközök beszerzésében:

  • Oltókészülék
  • Fali tűzcsapok
  • Földalatti-, földfeletti tűzcsapok és tartozékai
  • Hő- és füstelvezető rendszerek és tartozékai
  • Tűzgátló, füstgátló ajtók és tartozékai
  • Tűzgátló tömítések faláttörések burkolásához, beépítéséhez
  • Tűzgátló festések, burkolások elvégzése
  • Tűzjelző rendszerek és tartozékai
  • Beépített tűzoltó-berendezések és tartozékai
  • Sprinkler berendezések és tartozékai
  • Társasházak tűzvédelmi szabályzata
Yumetoto Yumetoto Yumetoto Yumetoto Yumetoto Yumetoto kelola maxwin dengan buy spin mudah ini dijamin jackpot di slot zeus tebak angka togel menggunakan shio tanggal lahir dijamin akurat teknik terakurat yang banyak belum orang tahu untuk mendapatkan scatter hitam di slot mahjong ways rahasia turun perkalian besar di slot olympus dengan menggunakan tips dari mantan admin ini gunakan rahasia jackpot paling akurat mengugunkan rtp keluaran terbaru ini rasakan kenikmatan jackpot dislot mahjong dengan mddal paling kecil mainkan tebak angkatogel dengankeluaran paling tepat dan dijamin jackpot langsung gunakan teknik memanggil scatter hitam ini untuk meraih jackpot dan maxwin di sini rahasia maxwin menggunakan pola terbaru dan terakurat dari anak muda ini jika anda kalah bermain slot online adna bisa menggunakan tips dari orang ini untuk mulai meraih jackpot beruntun menang dengan mudah hanya dengan gunakan trik pola terbaik ini hanya dengan pola sederhana anda bisamemenangkan rahasiajackpot tersembunyi ini trik rahasia menggunakan keluaran rtp ini untuk mendapatkan scatter hitam mahal di slot mahjong guys tips jackpot menggunakan pola 2342 ini dijamin langsung maxwin besar bosku pola slot terbaru banjir perkalian besar dislot olympus kakek zeus teknik maxwin mengerikan di slot ini bisa buat bandar ketar ketir bosku teknik pola pengurang kasbon agar maxwin dan membayar kasbon tepat waktu bosan rungkad coba main di slot mahjong dengan menggunakan trik maxwin ini teknik rahasia mengembangkan skill dalam dunia game slot agar lebih mudah maxwin tentunya rahasia maxwi yang dirahasiakan para admi n slot ini untuk meruntuhkan para bandar klaim freebet dengan mudah hanya dengan daftar sekali aja coba tips terbaik ini untuk mendapatkan scatter hitam dan merah secara bersamaan wujudkan impian dengan mudah dengan bermai ndi mahjong ways dan berhasil melakukan jackpot teknik rahasia menggunakan cheat slot ini untuk bisa mendapatkan x500 langsung depan mata perbandingan game mahjong dan gates olympus yang masih hbanyak orang belum tahu daftar dan dapatkan saldo bonus 10000 untuk 10 orang pertama srahasia terbaik untuk memunculkan scatter hitam di slot mahjong ways terbaru cara cepat menghasilkan saldo dana hanya dengan klik daftar saja